LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Túl az utolsó elõtti lépésen
Úton voltak. Még nem versenyben, de már hasonló megpróbáltatások közepette, hiszen hétfõre több, mint 1000 kilométer volt a napi penzum. 

Az Africa Race mezõnye az esti, Saint Cyprien-i rajt után elindult – az indulók közül a legtöbben (köztük volt az Opel Dakar Team is) úgy döntöttek,  jobb túl lenni éjszaka a táv minimum felén, hogy aztán ne hulla fáradtan érkezzenek meg a kompra, hiszen a behajózás során kiszámíthatatlan az alvásidõ, s nem akartak fáradtan megérkezni az elsõ szakasz rajtjához. 
Elõzõ este a Dakar-gyõztes René Metge (aki az Africa Race útvonalát kijelöli) fejtágítót tartott a versenyzõknek, röviden összefoglalta, mi vár rájuk az elkövetkezõ napokban. Ha számokban akarjuk kifejezni: 6837 kilométer Marokkón, Mauritánián és Szenegálon át, amelybõl 3430 km a szelektív szakaszok hossza. 
A sivatagi versenyzésben minimálisan is jártasak tudják, az elkövetkezendõ majd két hétben nem csupán a gyorsaság lesz mérvadó, sokkal inkább a taktika. Hiszen gyakrabban nyert versenyt a Szaharában az, aki okosan beosztotta a saját és a jármûve erejét, mint az, aki ész nélkül nyomta a gázt. 



Tizenkét Dakar-ralival a háta mögött tudja ezt a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs is, amely két hónapja éppen Marokkóban tesztelte a Mokkát, vagyis pontosan tudja, mi vár rá az elkövetkezõ napokban. 
„Minden nap új nap, vagyis új verseny a sivatagban. Ehhez tartjuk magunkat” – szögezte le az örök igazságot Szalay, mielõtt a Mokkát és a Vörös Ferenc vezette MAN-versenykamiont, valamint a Darázsi Zsolt irányította szervizkamiont elnyelte a hatalmas komp gyomra. 
A mezõny hétfõ éjszaka áthajózik Nadorba, ahol kora reggel elrajtol a 2015-ös Africa Race.  



Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09