LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Újabb gondok

A Dakar második napja ugyan a leghosszabb versenynap, mégis a versenyzõk gyorsan túl voltak a nehezén, hiszen a szervízparkból etap nélkül ugrottak bele a szelektív szakaszba, ami 237 km hosszú volt. Igaz, utána még várt rájuk egy 600 km-es etap, de azt már stresszmentesen vezethetik le, túl lévén a nehezén.

A szervezõk ígéretükhöz híven ma már belecsempésztek a programba technikásabb szakaszokat is, mind a pilótákat, mind a navigátorokat érintõ kérdésekben. A szakasz eleje még murvásabb volt, de az utolsó 20 km már nagyon finom porhomok, amibe sokan bele is ragadtak rengeteg idõt elvesztegetve.

A Szalay Dakar Team jármûvei rutinosan teljesítettek a mai napon, elsõként az Opel Antara RR-rel versenyzõ Szalay-Bunkoczi kettõs ért el a célig és nagy örömükre sikerült megtartaniuk az elõkelõ 15. helyüket. „A mai nap már sokkal technikásabb és lassabb volt, mint a tegnapi, ráadásul igen navigációigényes helyeken jártunk, sajnos egyszer el is tévedtünk, amivel 5 perces idõhátrányba kerültünk. Más problémánk azonban nem volt, mentünk, ahogy illik. Az Opel százszázalékos, azzal végképp nincs semmi gond.” – nyilatkozta Szalay Balázs.

Sajnos a Darázsi-Bahor-Kis trió már nem ilyen lelkes, ugyanis a CP2 idõellenõrzõ állomás elõtt 40 km-rel ismét szembesülniük kellett a tegnapi motorhibával, de még súlyosabbnak tûnik a probléma, mint tegnap. „Jelenleg itt állunk a pályán, még 40 km hátravan a CP2-ig, a motorolaj viszont ömlik a karterbõl, a gázcsövön át.” – vázolta letaglózva a helyzetet Darázsi Zsolt, az MAN pilótája. Egyelõre állnak és várják a mentést, melyet a Gaál József vezette szervízkamion nyújt nekik. 

A pályán túl a 600 km azonban még ott vár a mezõnyre, sajnos a csapat ismét éjszakai szerelésre lesz ítélve.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06