LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ütköztek, de folytatják

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 26. helyen végzett a
Dakar-rali keddi, Córdoba és La Rioja közötti szakaszán – méghozzá
meglehetõsen kalandos körülmények között. Konkrétabban:  a 180.
kilométernél a Minivel közlekedõ Stephan Schott beleparkolt az Opel
Mokka hátuljába körülbelül 50 km/órás sebességgel. 
„Nagy csattanás
volt, Schott körülbelül ötvennel jött és pont belénk szállt – mondta
Szalay, miközben megpróbálta felmérni az autó hátuljában esett kárt. –
Pedig milyen jól kezdõdött a szakasz…”
De ne szaladjunk ennyire elõre!
Az
Opel Dakar Team kettõse Eric Vigouroux után rajtolt el a gyors,
technikás, 353 kilométer hosszú pályán, s együtt száguldottak békésen,
vonatban, amikor a Buggy, amely a francia elõtt indult, félreállt
kereket cserélni. Akkor megnyílt a pálya, és elkezdhettek õk ketten
eggyel magasabb fokozatba kapcsolni. Igenám, de Vigouroux még mindig
Szalayék elõtt volt, úgyhogy a porban nem láttak meg egy balkanyart.
„Túl
gyorsan érkeztünk, és nem vettük észre a kanyart. Kicsúsztunk a
pályáról, egyenesen be a sziklák közé. Elõre nem lehetett menni, mert a
motorháztetõnél is magasabbak voltak a sziklák, megpróbáltam hát
tolatni, de elsõre nem sikerült. Akkor érkezett meg Schott, õ sem látta
meg a kanyart…” – mondta Szalay, aki azt is hozzátette, a német náluk
is rosszabbul járt, mivel neki kilyukadt a hûtõje és elfolyt belõle az
összes víz. 

Az Opel Mokka szerencsére menetképes maradt, így Szalayék ki
tudtak jönni a pályáról, de veszítettek körülbelül tíz percet, s majdnem
ugyanannyi helyet is a szakaszon. Az összetettben azonban megartották
26. helyüket.
Adódik a kérdés, vajon az ütközés közben megsérültek-e?
Nos,
Szalay Balázs elmondta, a baleset pillanatában még mindketten be voltak
kötve (ez volt egyébként a szerencséjük), úgyhogy neki meghúzódott egy
kicsit a nyaka és fájt a feje, de mire a táborba értek a fejfájás
elmúlt. Bunkoczi sérülése látványosabb volt, de szerencsére az sem
súlyos.
„Elharaptam a számat, úgyhogy jött belõle a vér. Emellett én
is meghúztam a nyakamat, az egy kicsit jobban fáj. Mázli, hogy még nem
szálltunk ki a kocsiból és hogy mind a ketten be voltunk kötve, hiszen
egy kéttonnás versenyautó érkezett meg belénk ötvennel” – nyilatkozta a
navigátor.
Ami Mokkát illeti, a fiúk azonnal szétszedték, amint
megérkezett a táborba, s elkezdtek dolgozni rajta, hogy rendbe tegyék az
elhajlott futómû-alkatrészeket.
A csapat versenykamionjával
száguldó Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió a 22. helyen
teljesítette a gyors szakaszt és a 26. helyre lépett elõre az
összetettben.


10. szakasz, Córdoba–La Rioja (össztáv: 632 km, ebbõl szelektív szakasz: 353 km). Autósok:

1.
Orlando Terranova, Paulo Fiuza (argentin, BMW X3) 3:57:58, 2. Roma,
Périn (spanyol, francia, Mini All4) 2:07 perc hátrány, 3. Peterhansel,
Cottret (francia, Mini All4) 2:19 p h., …26. Szalay Balázs, Bunkoczi
László (magyar, Opel Mokka) 36:21 p h., …70. Sebestyén Sándor, Bognár
József (magyar, Toyota Landcruiser) 1:37:44 ó h., 71. Pócsik László,
Farkas Nándor, Szaller Zoltán (magyar, Toyota Landcruiser) 1:37:48 ó h.
Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 4:43:14, 2. Despres (francia,
KTM) 1:15 p h., 3. Goncalves (portugál, Husqvarna) 2:44 p h.
Kamionosok: 1.
Andrej Karginov, Igor Gyevjatkin, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz)
4:44:08, 2. Van Den Bosch, Bouw, Rosegaar (holland, DAF) 3:39 p h., 3.
Van Den Brink, Willemsen, Veenvliet (holland, GINAF) 4:12 p h., …22.
Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 48:21 p h.

Az összetettben. Autósok: 1.
Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret 28:12:00, 2. De Villiers, Von
Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 52:38 p h., 3. Novickij,
Zsilcov (orosz, Mini All4) 1:08:40 ó h., …26. Szalay, Bunkoczi 9:32:44
ó h., …67. Sebestyén, Bognár 26:43:21 ó h., 68. Pócsik, Farkas,
Szaller 26:54:05 ó h.
Motorosok: 1. Cyril Despres 30:47:04, 2. Faria (portugál, KTM) 1:37 p h., 3. López Contardo (chilei, KTM) 13:41 p h.
Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz,
Kamaz) 27:59:31, 2. Kolomy, RE. Kilián, D. Kilián (cseh, Tatra) 32:23 p
h., 3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 34:10 p h., …26.
Darázsi, Vörös, Szalai14:59:21
 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06