LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Változás az élen

A címvédõ pályafutásának 18. szakaszgyõzelmét aratta a Dakar rally 4., San Juan és Chilecito közötti 326. kilométeres szelektív szakaszán. A spanyol 2 perccel jobb idõt ment Despres-nél, de a hátránya még mindig nyolc perc. Az autóknál Peterhansel gyõzött és átvette a vezetést, Szalayék pedig remek napot tudhatnak maguk mögött.

„Deja vu” érzése lehet Marc Coma-nak, hiszen megint azzal telik a Dakarja, hogy Depres-t üldözi. Már sokszor bebizonyította, hogy lehetetlen helyzetbõl is fel tud jönni, és így tett ma is, amikor a
francia motorosnál két perccel jobb idõt ért el. Már az elején megelõzte Casteu-t, Rodrigues-t, Goncalves-t és Verhoeven-t, a 137. kilométernél pedig két perccel jobb volt Despres-nél. Ez a  különbség a CP2-nél, 115 kilométerrel arrébb már közel négy perc volt, és úgy tûnt, hogy a katalán lefelezi a különbséget legnagyobb kihívójával szemben, de végül 2 perces elõnnyel ért be a célba.

Az élmezõny mögött haladóknak már egyre kevesebb beleszólásuk van a két KTM-es küzdelmébe, hiszen a harmadik helyezett versenyzõ is már fél órás lemaradással követi õket az abszolút értékelésben. A negyedik szakaszon Frans Verhoeven érte el a harmadik legjobb idõt annak ellenére, hogy elektromos gondok miatt néhány percre meg kellett állnia a szelektíven. Mögötte Helder Rodrigues futott be, és õ volt az egyetlen motoros, aki probléma nélkül ment ma végig, megelõzve Goncalves-t, Casteu-t, majd Chaleco Lopezt is, aki csatlakozott Casteu-vel egy kisebb csoporthoz, akik 15 percet veszítettek el rosszul választott nyom miatt.

Az autóknál változott a sorrend, amely most már kezd úgy kinézni, ahogy azt a verseny elõtt sokan megjósolták. Stephane Peterhansel megmutatta, hogy õ a legjobb ebben a sportágban, és nem szeretné, hogy bárki másképp gondolja. 5 perc 41 másodperces elõnyt gyûjtött össze az összetetben, miután megnyerte a napi szakaszt. Mögötte csapattársa, Orlando Terranova végzett a BMW-vel, a harmadik helyre pedig Giniel De Villiers érkezett meg a Toyota Hilux-szal. A dél-afrikai pilóta eléggé megbízható versenyzõ, az eddigi összesen nyolc Dakarjából mindig az elsõ hétben végzett. Már most is a második helyen áll az összetettben, pedig elõször megy ezzel az autóval, és nem volt sok ideje összeszokni vele.

Az elsõ napokon mutatott rámenõs versenyzés után Al-Attiyah és Robby Gordon tovább folytatta erõltetett tempóját, hiszen a két elsõ ellenõrzõ ponton (a 137. és a 252. kilométernél) a katarié volt a legjobb idõ. Aztán Al-Attiyah megrekedt egy saras részen, és 13 percet veszített el azzal, hogy megpróbált kikecmeregni onnan, így már fél órás hátránnyal követi Peterhanselt az összetettben. Csapattársa, Robby Gordon reggel még a második helyen tudhatta magát az abszolútban, de több defektet is kapott, amelyekkel 18 percet veszített összesen, az összetettben pedig már 16 perc 23 másodperc a hátránya.

Az argentin quadosok átvették a hatalmat a saját kategóriájukban. Az elsõ ötben négy hazai versenyzõ található a napi szakasz végeredményében, az egyetlen „idegen” a chilei Ignacio Casale a negyedik helyen. Tomas Maffei nyerte meg a szakaszt a Patronelli testvérek elõtt, Lucas Bonetto pedig az ötödik pozícióban fejezte be a napot. Az összetettben Tomas Maffei közel három perccel vezet Alejandro Patronelli elõtt.

A kamionoknál ismét a De Rooy csapat tagjai zárhatnak örömteli napot, hiszen már egymás után harmadszor viszik haza a szakaszgyõzelmet. Az elsõ helyezett Gerard de Rooy mellé ráadásul Miki Biaison és Hans Stacey csatlakozott a pódiumon, és az összetettbeli elsõ három helyet is õk birtokolják. Ales Loprais betört szélvédõ miatt veszített némi idõt a szakaszon, a Kamazok legjobb eredménye pedig egy hetedik hely volt, amelyet Ayrat Mardeev ért el.

A Szalay-Bunkoczi kettõsnek végre jó napja volt, mintegy negyven autót elõztek a szakaszon, és mindezt technikai gondok nélkül tették. A páros a 83. helyrõl kezdte a napot, és a 31. legjobb idõt érte el, az összetettben a 45. pozícióba léptek elõre. A másik magyar páros, Sebestyén Sándor és Bognár József a 97.helyen értek be a célba.

(fotó: DPPI)

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06