LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Végre teszt, és végre újra együtt!
Szalay Balázs visszakapta megszokott, állandó navigátorát. Az Opel Dakar Team pilótája ebben a szezonban is sokat versenyzett, de mindig más-másvalaki ült a jobb oldali ülésben, mindig más diktálta neki az itinert. Állandó navigátora, Bunkoczi László ugyanis tavaly decemberben, az Africa Race elsõ szakaszán kettõs csigolyatörést szenvedett egy nagy sebességnél elszenvedett balesetben. Bunkoczi azóta átesett két mûtéten, elszántan edzett, aminek meg is lett az eredménye, megkapta a versenyengedélyt. Az õ oldaláról már hallottuk, milyen volt az elsõ közös teszt majdnem egy év után, de vajon hogy élte meg mindezt Szalay Balázs? 

„Régóta vártam rá, hogy kipróbálhassuk, milyen lesz az elsõ közös teszt, hogy Laci gerince hogy bírja majd a megpróbáltatásokat, amelyek egy tereprali autóban érik az embert. Volt bennem némi aggodalom, és persze féltés is” – vallotta be Szalay, aki 350 kilométert tesztelt az Opel Mokkával, s ebbõl 220 kilométeren át Bunkoczi ült mellette. 
A pilóta az elsõ néhány kilométeren még óvatos volt, de azután úgy volt vele, nem fogja kímélni a navigátorát, mert éles versenyhelyzetben ezt úgysem teheti meg – ott száz százalékot kell nyújtani. 
„Az elsõ két körben láttam, hogy kapaszkodik a bukócsõbe, de a harmadiknál már kezdett felengedni. Ennek nagyon örültem, mint ahogy annak is, hogy nem fájt a gerince. Az év elején folyamatosan biztattam, hogy vissza tud térni, s bár kemény munka vezetett idáig, de megcsinálta: sikerült” – mondta nem kis örömmel a hangjában Szalay. 
Az Opel Mokkában egyébként új motort teszteltek (amely ugyanolyan típusú, mint a régi, 6.2 literes, csak éppen vadonatúj), s új fejlesztésû Toyo-abroncsokat, amelyek jól vizsgáztak. 
„Háromszázötven kilométert tettem meg. Eleinte egyedül, akkor arra figyeltem, hogy a lehetõ legegyenletesebb teljesítményt nyújtsam, és sikerült is, öt másodperces eltérés sem volt a hét kilométeres köreim között. Azután, amikor Laci beült, az volt a terv, hogy újra összeszokjunk, hogy õ megint megérezze, miként kell együtt mozogni a versenyautóval, és ez is sikerült” – foglalta össze a történteket Szalay. 


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06