LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Vissza a sivatagba!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs szerdán Moszkvába repül – az orosz fõvárosban, közelebbrõl a legendás Vörös téren ugyanis szombaton elrajtol a szezon egyik legrangosabb nemzetközi terepraliversenye, a Selyemút-rali.

Elõtte a párosok túllendülnek a kötelezõ papírmunkán (az adminisztratív ellenõrzésen) és bemutatják versenygépeiket, ezután pedig kezdõdhet a majd’ 4000 kilométeres száguldás, amely során Moszkvából Gelendzsikbe száguld a mezõny, átszelve közben a Kalmük-sivatagot, amely bár kisebb, mint a Szahara vagy az Atacama – botorság lenne fél vállról venni.

„A Selyemút-rali azért vonzó a versenyzõk számára, mert egyrészt remek a szervezés, másrészt nagyon jó pályákon mérhetjük össze a gyorsaságunkat. Van olyan szakasz, amelyen belül megyünk mezõn, erdõben, sziklás talajon és még homokban is. Elképesztõen változatos a táj, de éppen ez jelenti a tereprali sava-borsát” – mondta Szalay, aki Opel Antarájával tavaly is rajthoz állt a versenyen, s bár a technika ördöge megakadályozta a célba érkezésben, mégis jó emlékeket õriz a Kalmük-sivatagról.

„Tavaly nem volt nagyon hosszú a sivatagos rész, de ahogy elnéztem az útvonalat az idén két hurokszakaszt is beiktattak a rendezõk, s mindkettõ visszavisz minket a dûnék közé. Ennek nagyon örülök, mert én a homokban szeretek igazán autózni, ott vagyok elememben” – mondta Szalay, aki nyilván szeretne a lehetõ legjobb pozícióban célba érni. Persze, tisztában van vele, hogy bár a BMW gyári csapat az utolsó pillanatban visszamondta a részvételét, így is lesz kemény ellenfél bõven. Például a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesser, de a hazai pályán száguldó oroszok is szerezhetnek meglepetést, hiszen az elmúlt években õk is felzárkóztak a nemzetközi élmezõnyhöz.
S mégiscsak otthon lesznek…

„Nagyképûség lenne, ha bárki, bármelyik sivatagra azt mondaná, nem lepheti meg – ráadásul ezek a versenyek éppen attól fantasztikusak, hogy mindig hoznak valami újak. Összetett játék ez, amely száz százalékos összpontosítást kíván. Talán az orosz sivatag kisebb, mint az Atacama, de ez iránt is nagy tisztelettel kell lenni, hogy átengedjen” – mondta a navigátor, Bunkoczi László.
A tisztelet tehát nem hibádzik, jöhet a rajt!

Információk a Selyemút-raliról

A verseny rajtja: július 7., Moszkva, Vörös tér
A verseny célja: július 13., Gelendzsik
A verseny össztávja: 3858.81 km
A szelektív (mért) szakaszok hossza: 2083 km

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott
A Motorsport Világtanács döntése értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az elkövetkező öt évben a sorozat exkluzív promótere lesz.  A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen […]
Olvasd tovább
2021-06-22
A sivatag visszavár! Itt a 2022-es Dakar útvonala!
Nem volt elég a homokból és a dűnékből? Nos, a szervezők gondoskodtak róla, hogy a 44. Dakar rali résztvevőinek ne lehessen ilyen panaszuk.
Olvasd tovább
2021-05-12
Szalay levonta a tanulságokat
Szalay Balázs huszonöt éve indult az első Dakarján, s bár a jubileumi verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte, sajnos a sorozatos problémák és technikai gondok megakadályozták a célba érkezésben, ő nem adja fel. Szokásához híven levonta a tanulságokat, és mire vége az idei versenynek, már meglesz a jövőre vonatkozó terve is. Sőt, talán már meg […]
Olvasd tovább
2021-01-12