LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék borultak – vége a versenyüknek
2014-12-30
Szalayék borultak – vége a versenyüknek A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs az Africa Race elsõ szelektív szakaszának rajtjától 14.6 kilométerre felborult. Az Opel Mokka hatalmas sebességgel érkezve orral beleállt egy homokfalba, s elõbb a tetejére, majd az oldalára borult – a navigátor megsérült, így a páros számára véget ért a verseny.  Ha a puszta […]
Olvasd tovább
Túl az utolsó elõtti lépésen
2014-12-29
Úton voltak. Még nem versenyben, de már hasonló megpróbáltatások közepette, hiszen hétfõre több, mint 1000 kilométer volt a napi penzum.  Az Africa Race mezõnye az esti, Saint Cyprien-i rajt után elindult – az indulók közül a legtöbben (köztük volt az Opel Dakar Team is) úgy döntöttek,  jobb túl lenni éjszaka a táv minimum felén, hogy […]
Olvasd tovább
Schlesser megmondta: Szalaynak nyernie kell
2014-12-28
Sapkában, nagykabátban, dideregve ragasztgatták a matricákat a versenyautó és a kamion oldalára – ennyit arról, hogy eljöttek délre, a napos francia tengerpartra. Ehelyett tombolt a szél, és öt fok körül volt a hõmérséklet, úgyhogy fogvacogva sóhajtoztak: de jó lesz már Afrikában! Ott legalább csak éjszaka lesz hideg… Addig azonban még volt egy kis dolguk: többek […]
Olvasd tovább
Legyél te is csapattag!
2014-12-23
Az Opel Dakar Team évtizedek alatt felépített, remekül összeszokott csapat, amelyet a Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Mokka trió sikerei bizonyítanak a hazai és nemzetközi versenyeken.  Most azonban egy fénykép erejéig bárki csatlakozhat a sivatagban edzõdött alakulathoz, sõt, a szerencsések ajándékokkal gazdagodhatnak.  Ehhez nincs más dolguk, mint a december 23-án induló játék ideje alatt készíteni […]
Olvasd tovább
Fény az éjszakában!
2014-12-23
Fontos a jó világítás. A közúti közlekedõk is tisztában vannak ennek a jelentõségével, hát még az autóversenyzõk, különös tekintettel a terepralisokra! A sivatagban ugyanis néhány perc alatt „leesik” a nap az égrõl, és attól kezdve nagyon nehéz tájékozódni, hirtelen lelassul minden, hiszen nem látszódnak a buckák, a gödrök, könnyen bajba kerülhet az ember.    Ezért […]
Olvasd tovább
Elindultak Afrikába!
2014-12-22
Elindultak Afrikába. Elõtte azonban diskuráltak egy kicsit a szurkolókkal, és elkezdtek ráhangolódni a versenyre. Mondjuk, nekik ehhez nem kell sok, elég, ha találkoznak…  …és rögtön elõkerülnek a tavalyi, tavalyelõtti, tízéves, húszéves történetek a sivatagból, hiszen a Szahara izgalmas helyszín, mindenki számára szolgál kalandokkal.  Az Opel Dakar Team versenyjármûvei és Kovács Miklós sárga Scaniája a WestEnd […]
Olvasd tovább
Országok és itinerek a sisakon
2014-12-19
A bukósisak az autóversenyzõk védelmének fontos része. Tizenhét rétegû, szénszálas anyagból készül, s az utóbbi években jó néhány példát láthattunk arra, milyen hatalmas baleseteknél is képes megvédeni a versenyzõk fejét.  A sisakok esetében tehát elsõdleges szempont a biztonság, ám az sem mindegy, hogy néznek ki. Az Opel Dakar Team versenyzõi pénteken kapták meg vadonatúj festésû […]
Olvasd tovább
JÁTÉKOT A GYEREKEKNEK!
2014-12-18
JÁTÉKOT A GYEREKEKNEK! Helyszínváltozás!!! A Westend oldalából indulunk! December 22-én elindulnak a versenyzõk és szerelõk az Africa Race-ra. A Westend oldalából a Hilton szálloda bejárata melletti területrõl indul a teljes csapat (Váci út 1-3.), s a program rendhagyó elemekkel bõvült.  Ezúttal egy rendhagyó eseménnyel is egybekötjük az ünnepélyes indulást: a Music FM-mel közösen a Tûzoltó […]
Olvasd tovább
Forralt bor, induló – indulás!
2014-12-15
Helyszínváltozás!!!   A rajtceremónia helyszíne megváltozott: Westend oldalában, Váci út 1-3. Karácsony elõtt elindulnak. A Westend oldalában, ahogy az utóbbi években mindig. A  program viszont rendhagyó elemekkel tarkított.  A teljes magyar Africa Race-csapat felvonul december 22-én 14 órától a Westend oldalában – teáznak, vagy éppen forralt borral koccintanak (utóbbi nyilván azokat érinti, akik késõbb nem vezetnek autót, […]
Olvasd tovább
Africa Race magazin az újságárusoknál!
2014-12-12
Vonz a titokzatos Afrika? Szíved szerint ott lennél te is a Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelõ viadal decemberi rajtjánál? Szívesen innál pokoli piszkos üvegpohárból méregerõs mentateát? Vagy betakaróznál az ezernyi csillaggal a homokdûnék között a didergõs szaharai éjszakában?  Akkor a Nemzeti Sport legújabb kiadványa, az Africa Race magazin (Vissza Dakarba! címmel) éppen neked készült. Ebben […]
Olvasd tovább
A Mokka volt a kiállítás egyik „sztárja”
2014-12-08
Az Essen Motor Show és a motorsport úgy jár együtt, mint a felni és az abroncs – vagyis gyakorlatilag elválaszthatatlanok egymástól. Ezen a hagyományosan december elején megtartott kiállításon a tuning, a motorsport, a sport- és klasszikus autók szerelmesei találhatták meg a számításukat. Körülbelül 550 kiállító, 1600 újságíró (a világ minden tájáról) és 360 ezer látogató […]
Olvasd tovább
Autósport és zene találkozása
2014-12-02
Az autósport és a sivatag találkozásából annak idején megszületett a Dakar, késõbb pedig az Africa Race. Az autósport, a sivatag és a zene találkozásából pedig megszületett a dal, amely Bebe elõadásában az Opel Dakar Team indulójává vált.  A Back to Africa! (vagyis Vissza Afrikába!) címû dal hûen vezet végig a sivatagi versenyzés rejtelmein, s a […]
Olvasd tovább
Africa Race: rajtra készen!
2014-11-28
Elvégezték az utolsó simításokat, az elmúlt hat évhez hasonlóan véglegesítették a nevezési listát, és St. Cyprienben minden készen áll a 7. Africa Eco Race adminisztratív és technikai ellenõrzésére, amelyet december 28-án tartanak meg.  Célegyenesébe érkezett tehát a Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelõ klasszikus afrikai verseny, amelyre az idén többen neveztek, mint valaha, s a mauritániai […]
Olvasd tovább
Finomhangolás Marokkóban
2014-11-25
Ilyen sem volt még! A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs mögött több mint százezer sivatagi kilométer van, a pilóta majd’ húsz éve kezdte el terepralis pályafutását, de arra még nem volt példa, hogy a nagy sivatagi versenyük elõtt – jelesül a 2015-ös Africa Race elõtt, amelyre készül a páros – a dûnék között tesztelhessék a […]
Olvasd tovább
A Back to Africa az Eurovíziós Dalfesztiválon!
2014-11-21
Az Opel Dakar Team lételeme a versenyzés, s úgy látszik, a harci kedv is lehet ragályos, hiszen miközben a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros benevezett a 2015-ös Africa Race-re és visszatér a világ legkietlenebb sivatagjába, a Szaharába, a csapatnak írt induló, Bebe elõadásában, szintén versenybe száll: az Eurovíziós Dalfesztiválon.  „A Back to Africa címû dalnak […]
Olvasd tovább
Húsz év – néhány percben
2014-11-17
Húsz év az autósportban.  De vajon hogy kezdõdött? Vajon miért választotta Szalay Balázs éppen a terepralit, amikor gyerekkorában a száguldó cirkuszba vágyott?  Gondolták volna, hogy nem tervezett hosszú távra? Hogy csak ki akarta próbálni magát?  Végül azonban Afrika rabul ejtette. Tudják, az úgy van, hogy a Szaharát valaki vagy azonnal megszereti, vagy soha többé nem […]
Olvasd tovább
Az új csapat-induló: Back to Africa!
2014-11-10
Back to Africa! Vagyis: Vissza Afrikába!  Ez a mondat lengte be az Opel Dakar Team elmúlt másfél évét, majd az ötletet tett követte, és a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs hat év után visszatért oda, ahol minden elkezdõdött. A klasszikus Dakarok színhelyére, vagyis Marokkóba, Mauritániába és Szenegálba.  A páros újra beleszeretett a Szaharába (nem mintha […]
Olvasd tovább
Húsz év a sivatagban
2014-10-29
Húsz év az autósportban.  S hogy mi változott közben? Szinte minden. Szalay Balázs annak idején úgy vágott neki a dakarozásnak, hogy vajmi kevés tapasztalata volt nem csupán a sivatagról, hanem magáról az autósportról is. Elment egy versenyzõiskolába Amerikában, a barátjával, Frank Pappal épített egy terepjárót, és belevetette magát a nagy kalandba.  Akkor még fogalma sem […]
Olvasd tovább
Extrém táborral hangoltak a sivatagra
2014-10-14
Csapatépítõ tréning – újraértelmezve.  Normál esetben egy csapatépítõ tréningen valami újdonságot próbálnak ki az emberek, Szalay Balázs, Bunkoczi László és az Opel Dakar Team csapatfõnöke, Németh Ottó ezzel szemben pontosan azt csinálta, amit általában: versenyautókat vezetett.  Igaz, ezúttal nem terepen, hanem a Fa Men XTreme Camp keretében a zeltwegi Red Bull Ringen.  Elõször kétszemélyes quaddal […]
Olvasd tovább
Zöldek a dûnék Mauritániában
2014-10-08
Az Africa Eco Race pályabejáró csapata megérkezett Mauritániába! A lakosság – mint általában – nagy szeretettel fogadta õket.  Az utóbbi két hét esõzése nyomán gyönyörû, zöld a táj – a tevék a zöld dûnék tetején sétáltak, ami meglehetõsen szokatlan látvány errefelé.  A csapat dolgát megnehezíti a „Cergui” (enyhe homokvihar, ami korlátozza látási viszonyokat és átrendezi […]
Olvasd tovább
Adrenalin-próba!
2014-09-26
Mindent, vagy semmit! Ez lehetett volna a mottója a Toyo Tires háromnapos rendezvényének, amelyet a Hungaroringen tartottak meg keddtõl csütörtökig az Opel Dakar Team hathatós közremûködésével, s amelyre Nyugat- és Közép-Európából majd’ 200 márkakereskedõ érkezett, hogy a lehetõ legszélsõségesebb körülmények között tesztelje a Toyo összes abroncsát.  Hét helyszínen zajlottak az események.  Az Off Road Centrumban […]
Olvasd tovább
Africa Race: Ez a 2015-ös útvonal!
2014-09-17
A napokban vált hivatalossá, hogy az Africa Eco Race rajtja december 28-án lesz Saint Cyprienben (mindössze húsz kilométerre Perpignantól), s most azt is bejelentették a rendezõk, hogy pontosan milyen útvonalon halad a Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelõ karaván – nem feledve az extra szakaszt Mauritániában, amely jelentõs nehezítõ körülmény a mezõny számára. A pályát kijelölõ […]
Olvasd tovább
Ami a filmbõl kimaradt…
2014-09-15
Szalay Balázs szereti a viccet. A versenyautó, az Opel Mokka volánja mögött természetesen általában komoly, vagy nem is komoly, hanem nagyon koncentrált (az vesse rá az elsõ követ, akinek hét-nyolcszáz sivatagi kilométer után még lenne kedve poénkodni), alapvetõen azonban benne van minden buliban.  Nem volt ez másként az Opel Dakar Team legújabb filmje, a Lóerõk […]
Olvasd tovább
Vége a vakációnak!
2014-09-10
A vakációnak vége, szeptember elsõ napjaiban mindenki visszatér a munkába – az Africa Eco Race csapata pedig ezzel egy idõben a versenypályákra, amelyeken a december 28-án rajtoló különleges verseny zajlik majd Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban. Az már most biztos, hogy a mezõny az elmúlt három évhez hasonlóan Saint Cyprienbõl rajtol – az idén is ott […]
Olvasd tovább
A kulisszák mögött
2014-09-09
Bepillantanál a kulisszák mögé?  Most megteheted.  Igaz, ezúttal nem egy technikai finomságba vagy az afrikai tábori lét rejtelmeibe nyújtunk bepillantást, hanem megmutatjuk, hogyan készült az Opel Dakar Team legújabb kisfilmje, a Lóerõk harca.  Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy tetszett nektek a film (köszönjük!), s rengetegen osztottátok meg a filmet, amely során a Szalay […]
Olvasd tovább
Megújul a dakar.hu!
2014-09-04
Ahogyan egy versenyautót – esetünkben az Opel Mokkát – is folyamatosan lehet fejleszteni, mindig van valami apróság, amitõl jobb, szebb, kezelhetõbb, gyorsabb lesz, egy weboldallal is ugyanez a helyzet. Ezért csapatunk úgy döntött, megújítja hivatalos honlapját, a www.dakar.hu oldalt, amely hétfõtõl (vagyis szeptember 1-jétõl) új külsõvel várja a tereprali és a sivatagi száguldás szerelmeseit. Nem […]
Olvasd tovább
Lóerõk harca
2014-09-01
Ágyúval lõttek rá, s ha ez nem lett volna elég, kõhajítóval is próbálták eltalálni, majd pedig karddal rohantak utána – nem mindennapi kalandokban volt tehát része az Opel Mokkának, és persze legénységének, Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak.    https://www.youtube.com/watch?v=Xo4vD2Gc-SY Az Opel Dakar Team „Lóerõk harca” címmel filmet forgatott, amellyel a nemzeti ünnepünk után néhány nappal […]
Olvasd tovább
Nagy utazás – Moszkvába
2014-08-27
Nagy utazás. Az Opel Dakar Team versenyautója hosszú utat tett meg Moszkváig, ott azonban méltóképpen fogadták – az orosz fõvárosban megrendezett autószalon az egyik legnagyobb Európában, ahol az Opel-standon fõ helyet foglal el Szalay Balázs és Bunkoczi László versenygépe.   „Hatalmas területen rendezik meg az autószalont, itt van az összes gyár, s nemcsak autókkal, hanem […]
Olvasd tovább
Ostromra készülve
2014-08-26
Elvették, ami a miénk – az Opel Mokka emblémáját. Csapatunk versenyzõpárosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László pedig felkerekedett, hogy visszaszerezze. S ami jó mókának indult, abból harc lett a javából – a sivatagban edzõdött versenyzõpárosra (és az autóra) ágyúval és kõhajítóval „tüzeltek”, lovasok eredtek a nyomába, várvédõk ugrottak a szélvédõjére, sõt, a navigátor, Bunkoczi László […]
Olvasd tovább
A Kamaz is visszatér Afrikába!
2014-08-01
A pletykákról mostanára kiderült, hogy igazak: a Kamaz Master-alakulat 2 versenykamionnal visszatér az Africa Race-re.  Emlékezhetünk, tavaly januárban a világ egyik leghíresebb, és sivatagi versenyek tekintetében legsikeresebb kamionos márkája két fiatal versenyzõt nevezett, ám közülük Anton Sibalov volt ott a rajtnál. Az volt az elsõ tapasztalata Afrikában, és lehetõséget kapott arra, hogy a legenda részévé […]
Olvasd tovább
Szalay találkozott Laudával
2014-07-28
Szalay Balázs a Formula–1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén találkozott gyerekkori példaképével, a háromszoros világbajnok Niki Laudával.  A történetük körülbelül négy évtizeddel ezelõtt kezdõdött, amikor Niki Lauda Dunaújvárosban bemutatózott, s a gokartján elszakadt a lánc. Azt a láncot egy kisfiúnak adta, aki azon a napon elhatározta, hogy autóversenyzõ lesz.  Szalay Balázs eredendõen a Formula–1-rõl álmodott, utóbb azonban […]
Olvasd tovább
A versenykamion F1-et „néz”
2014-07-24
Az Opel Dakar Team versenykamionja, amely az elmúlt több mint egy évtizedben jó néhány alkalommal megjárta a világ különbözõ sivatagjait, az elkövetkezõ néhány napban különösen elegáns környezetben tanyázik.  A hatalmas MAN a Hungaroring fõbejáratától nem messze, a benzinkúttal szemben parkol, hogy az autósport szerelmesei (akik nyilván nem csupán a Formula–1-es pilótákért és Magyar Nagydíjért érkeznek […]
Olvasd tovább
Miénk a vár!
2014-07-17
„Lenyûgözött a lovak ereje, robbanékonysága, és a várba vezetõ keskeny út, amely tényleg annyira szûk, hogy a gumikon látszott a nyoma, ahogy behajtottunk a kapun” – mondta Szalay Balázs.  „Sohasem lõttek még rám, és sohasem ütöttem ki valakit lándzsával a nyeregbõl” – tette hozzá Bunkoczi László.  Az Opel Dakar Team kettõse nem kevesebbre vállalkozott az […]
Olvasd tovább
Peterhansel elhagyja a csapatát
2014-06-16
Öt sikeres év és két Dakar-gyõzelem után Stéphane Peterhansel és az X-Raid csapat útjai szétválnak – Mr. Dakar máshol folytatja pályafutását. Hivatalos hír még nincs arról, hogy hol, de persze tippek mindig akadnak, s a legvalószínûbb az, amit már az év elején is rebesgettek, hogy csatlakozik az újonnan alakult Peugeot-csapathoz.  „Szeretnék köszönetet mondani Stéphane-nak – […]
Olvasd tovább
Dakar-érzés az Árkádban!
2014-06-13
A kánikula megvan a Dakar-élményhez. És megvan a versenyautó is – Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkája, amely már jó néhányszor megjárta a világ különbözõ sivatagjait, tehát bizonyítottan jól bírja a hõséget és az extrém viszonyokat.  A bivalyerõs versenygépet – és az Opel Dakar Team szimulátorát, amely legalább minimális mértékben átadja a vezetés élményét […]
Olvasd tovább
Szalay: Sorsdöntõ defekt
2014-06-08
Egy defekt mindent eldöntött. Ebbõl is látszik, mennyire szoros volt a küzdelem a tereprali országos bajnokság harmadik futamán. Hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László mindössze három percet veszített a kerékcsere miatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a dobogós harmadik helyrõl a hatodikra csússzon vissza az Opel Dakar Team párosa. S bár reggel a […]
Olvasd tovább
Szalay harmadik, de az elsõ helyet célozza!
2014-06-07
Vérbeli, kõkemény terepralis pályák voltak. Hepehupásak, technikásak, és helyenként egy-egy vizesárok gondoskodott arról, hogy a versenyzõknek még feljebb szökjön az adrenalin-szintjük az országos bajnokság gyulai futamán.  Az élen ráadásul rendkívül kiélezett küzdelem zajlott: a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs végig a dobogós helyezésekért küzdött, s öt szakasz után a harmadik helyrõl várja a verseny zárónapját.  […]
Olvasd tovább
Pengeélen táncolva Szalay a második!
2014-06-06
Ezt hívják úgy, hogy késhegyre menõ küzdelem. Ha ennél izgalmasabb lenne, tartani kellene attól, hogy a pilóták szívbajt kapnak. Így csak az a veszély fenyeget, hogy hõgutát, mert pokoli hõség van Gyulán, a tereprali országos bajnokság harmadik futamának helyszínén.  Ahol pénteken még csupán a bemelegítést tartották: a versenyzõpárosoknak hat kilométerük volt arra, hogy belerázódjanak a […]
Olvasd tovább
Szalay kedvence a gyulai futam
2014-06-02
Szalay Balázs és Bunkoczi László négyszer indult, háromszor nyert és egyszer harmadikként végzett Gyulán – csoda, ha a páros egyik kedvenc versenye a Gyulai Várfürdõ-kupa?  Persze, nem csupán a sikerek, hanem a pályák, no meg a hangulat és a város szívében kijelölt szervizpark miatt is – utóbbi ugyanis a lehetõ legközelebb hozza a városlakókhoz a […]
Olvasd tovább
Szalay „idegenvezetett” a saját táborában
2014-05-19
Ennyien talán még sohasem jártak az Opel Dakar Team táborában… Ami persze nem is csoda, hiszen normál esetben a csapaton kívül csak a versenyzõtársaknak és a meghívott vendégeknek van bejárásuk a sátrak és kamionok közé, a hosszú évek tapasztalatával ügyesen, a legnyugodtabb helyen kialakított pihenõsarokba, vagy a szervizsátrak alá.  A szombati, hungaroringi Opel családi napon […]
Olvasd tovább
Szalay motiváltabb, mint valaha
2014-05-15
Kihívás, küzdelem, kaland, gyönyörû tájak – ez a tereprali, ez Afrika, ez a Szahara. Szalay Balázs és Bunkoczi László tavaly döntött úgy, hogy nem halogatja tovább a visszatérést a fekete kontinensre, s persze Afrika olyan, hogy ha már ott vagy, nem ereszt. Ha már ott vagy, még többet akarsz. Az Opel Dakar Team párosa ezért […]
Olvasd tovább
Költözz be a Dakar-táborba!
2014-05-07
Dakar-tábor a Hungaroringen? Miért ne?! Na jó, nyilván a sivatagban edzõdött csapat számára nem a legszokványosabb környezet egy Formula–1-es versenypálya (ennél sokkal, sokkal zordabb körülményekhez szoktak a fiúk), az Opel Dakar Team párosa azonban elhatározta, a Legendák Találkozása, vagyis az immár hagyományos Opel-nap alkalmából (május 17., szombat) megmutatja a mogyoródi versenypályára látogató érdeklõdõknek, milyen is […]
Olvasd tovább
Africa Eco Race: alakul a mezõny
2014-05-05
A Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesser és az Africa Eco Race pályáit kijelölõ René Metge májusban európai körútra indul, hogy népszerûsítse a Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban zajló versenyt, hogy beszéljen a mauritániai extra szakaszról. Ez lehetõséget ad a tereprali két legendás alakjának arra, hogy találkozzon a versenyzõkkel, hogy felelevenítsék a közös sivatagi kalandokat, mivel az Africa Race […]
Olvasd tovább
Nagy futam, jövünk!
2014-04-29
Az Opel Dakar Team versenyautója sem hiányozhat május 1-jén A nagy futamról, amelyet immár másodszor rendeznek meg.  Május 1-jén délelõtt lélegzetelállító repülõs bemutató szórakoztatja a közönséget Budapesten, a Lánchíd és a Margit híd között (ott lesz Besenyei Péter, a Flying Bulls és berepül a légtérbe egy utasszállító repülõgép is), majd délután a budai és a […]
Olvasd tovább
Elmarad a Selyemút-rali
2014-04-22
A rendkívül sûrû orosz sportnaptár okán a Selyemút-rali szervezõi bejelentették, hogy a versenyüket 2015-re halasztják el, vagyis idén elmarad a magyar terepralisok által is nagyon kedvelt sivatagi viadal, amely július 3-án rajtolt volna a moszkvai Vörös térrõl, s amelynek szervezõi túl voltak már az elsõ pályabejáráson. A közlemény szerint a Selyemút-rali rendezõi élvezik az orosz […]
Olvasd tovább
Öt ok, amiért érdemes rajtolni a Selyemút-ralin
2014-04-16
Szalay Balázs és Bunkoczi László immár évek óta hagyományosan részt vesz az orosz sztyeppéken, erdõkben, illetve a Kalmük-sivatagban zajló Selyemút-ralin. Az Opel Dakar Team párosának egyik legnagyobb nemzetközi sikere is ehhez a versenyhez fûzõdik – tavalyelõtt másodikként ért célba a rangos viadalon. A szervezõk az idén is „versenyzõbarát” viadallal akarják megörvendeztetni az indulókat, adtak is […]
Olvasd tovább
Szalay vezetni tanította a Tankcsapdát
2014-04-09
Szalay Balázs a tanár, a Tankcsapda tagjai pedig a diákok. S ez az a kivételes alkalom, amikor a „mester” és a „tanítványok” is élvezik a leckét.  A helyszín a Hungaroring vezetéstechnikai pályája, amelyen a sivatagi terephez szokott pilóta és navigátora, Bunkoczi László mutat egy-két trükköt a zenekar tagjainak, Lukács Lászlónak, Fejes Tamásnak és Sidlovics Gábornak. […]
Olvasd tovább
A Mokka a Dunakeszi Auchan-ban
2014-04-02
Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkája ugyan nem eladó, mégis egy áruházban „ácsorog”. Legalábbis még egy ideig, mert utána elkezdik felkészíteni a következõ nagy sivatagi megméretésre, a júliusi Selyemút-ralira. A Dakar-ralit, az Africa Race-t és a Selyemút-ralit is megjárt 380 lóerõs versenygépet a Dunakeszi Auchan-ban állították ki, ahol április 10-éig bárki közelrõl is megtekintheti, […]
Olvasd tovább
Plusz egy szakasz Mauritániában!
2014-03-31
Egy extra szakasz Mauritániában – kizárólag homokon! Az Africa Race szervezõi ennyit már elárultak a 2015-ös versenyükrõl, amelynek elõkészítése (természetesen) rég elkezdõdött. Mondják, egy ilyen nagyszabású viadal szervezése akkor kezdõdik, amikor az elõzõ véget ér – és az Africa Race esetében sincs ez másként.  Amit már most tudunk: a verseny december 28. és január 15. […]
Olvasd tovább
Selyemút: új útvonal, új ország
2014-03-27
Új, két országot átszelõ útvonal, 3000 kilométeres nettó versenytáv – Oroszország mellett Kazahsztán érintése.  Minél több új részlet derül ki a július 4-én rajtoló Selyemút-raliról, annál vonzóbb a versenyzõk számára. Most azt tudtuk meg, hogy bár a rajtceremóniát immár hagyományosan a moszkvai Vörös téren tartják, ámde ezután a mezõny az oroszországi szakaszokat követõen érinti Tatárföldet […]
Olvasd tovább
Szalay kontra Michelisz
2014-03-20
Szalay Balázs és Michelisz Norbert ül a Hungaroring büféjében…  Ha a fiúk, mondjuk, kártyáznának, és a történetben szerepelne még Leila, az arab démon, akár egy Rejtõ regény is kezdõdhetne így. De se kártya, se arab démon – a két kitûnõ pilóta kedélyesen kávézik, s mi másról folyna közöttük a szó, mint az autósportról?! Michelisz a […]
Olvasd tovább
Szalay a dobos busókkal vonult
2014-03-05
Elûzték a telet. Vagy legalábbis megpróbálták. Szalay Balázs köztudottan jól bírja a hõséget – a sivatagi versenyzés a nagy szerelme – ezért, valamint egy meghívást elfogadva vett részt a mohácsi busójáráson. Az Opel Dakar Team pilótája a hagyományoknak megfelelõen tetõtõl talpig beöltözött, majd szõrével kifordított, rövid bundát, ijesztõ maszkot öltött, és nagyon jól szórakozott, miközben […]
Olvasd tovább
Élménykör – extrákkal
2014-03-03
Elõzõ nap esett. Pont jókor, mert így a homokbányában nem szállt a por, ráadásul két vizesárok is megtelt – ami extra élményt jelentett a „jobb egyben” ülõ utasoknak. A volán mögött a 12 Dakar-ralin induló Szalay Balázs ült, így azután garantált volt az élmény.  Az Opel Mokka már a rajtnál úgy indult el, mintha puskából […]
Olvasd tovább
Megvannak a nyertesek!
2014-02-27
Sorsoltunk! Az Opel Dakar Team néhány hete nyereményjátékot hirdetett, annak alkalmából, hogy elértük a 30.000 (!) rajongót a Facebookon. Azóta a kedvelõink száma 32.000 fölé emelkedett (köszönjük!), s kisorsoltuk a legutóbbi játékunk szerencsés nyerteseit is.  A játékban az új és a régi rajongóink egyaránt részt vehettek, mindazok akik a közösségi oldalon (is) követik a Szalay […]
Olvasd tovább
A Dakar anno…
2014-02-21
Más volt. Vadregényesebb, kalandosabb, izgalmasabb, veszélyesebb. A Dakar-rali mezõnye 1984-ben még az elsõ lépéseit tette a Szaharában. Már volt rajongótábora, már volt indulótábora, de sokkal kevésbé szorították keretek közé. Igazi kuriózum, amit találtunk, ha megnézed a filmet, bepillantást kaphatsz a kezdetekbe, oda, ahonnan minden elindult.   
Olvasd tovább
Selyemút-rali: Rajt július 4-én, Moszkvában!
2014-02-11
Immár hivatalos a hatodik alkalommal megrendezendõ Selyemút-rali rajtjának idõpontja: a mezõny (az elõzetes információk szerint jó néhány magyar indulóval a soraiban) július 4-én rajtol a Vörös térrõl. Az útvonal megújult, ami azonban változatlan, hogy Oroszország gyönyörû tájain száguldanak majd az autós párosok és kamionos triók, s újdonságként szerepel a programban egy kazahsztáni hurokszakasz.  Az elsõ […]
Olvasd tovább
Autózz Szalay Balázzsal!
2014-02-11
Mérföldkõhöz érkezett az Opel Dakar Team: a Facebookon elértük a 30 ezer rajongót! Köszönjük mindenkinek, aki a közösségi oldalon (is) követi a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs szereplését a hazai és nemzetközi terepraliversenyeken. Hálánk jeléül újabb nyereményjátékot indítunk, s mivel nekünk egyformán fontosak a csapat régi és új rajongói is, mindenki részt vehet a játékban. […]
Olvasd tovább
Sikítópróba
2014-02-03
Sikíts, ha bírsz! Pontosabban ne sikíts, ha bírsz! Ez volt a feladatuk a gyönyörû lányoknak, akik vállalták, hogy megtesznek egy lélegzetelállító kört Szalay Balázzsal a 380 lóerõs Opel Mokkában.  A „versenypályán” akadtak lejtõk, emelkedõk, ugratók, mély homokos, „farolós” kanyarok, rázkódós, köves szakaszok – szóval minden, ami ahhoz kell, hogy valaki átélje a tereprali-élményt, ami padlógázon […]
Olvasd tovább
Sivatagi hangulatban
2014-02-01
Kint hó, bent afrikai, sõt, sivatagi hangulat. Tulajdonképpen nincs ebben semmi szokatlan, ha eláruljuk, hogy az Opel Dakar Team tartott évnyitó, vagy inkább élménybeszámoló partit péntek este a Champs Sport Pubban, ahol a csapat versenyzõpárosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László felidézte az Africa Race történéseit a támogatók, újságírók, barátok és szurkolók körében. A sportkocsma nagy kivetítõjén […]
Olvasd tovább
Lány nyerte a kerékcsereversenyt!
2014-01-22
„Gyorsan dolgozni lassan kell” – ezt az autósportban (is) örök érvényû igazságot adta „útravalóul” Bunkoczi László az Opel Dakar Team kerékcsere-versenye résztvevõinek. Akik aztán többé-kevésbé meg is fogadták a rutinos navigátor tanácsait, már csak azért is, mert közülük néhányan most fogtak elõször elektromos kerékkulcsot a kezükbe.  Az Opel Mokka rendhagyó módon nem a sivatagban szorult […]
Olvasd tovább
Közönségtalálkozó a WestEndben
2014-01-15
Az Africa Race-rõl hazatérõ Opel Dakar Team tagjai a Szaharában szerzett új élményeikrõl meséltek a szurkolóiknak kedd délután a WestEnd bevásárlóközpontban, ahol a legtöbb szó nyilván a sivatagi lét nehézségeirõl és kalandjairól esett. Bunkoczi László arról beszélt, hogy a motorgondok miatt életében ennyit még nem ásott, mint most, de elmondta azt is, milyen remek érzés […]
Olvasd tovább
Ünnep a Rózsaszín-tónál
2014-01-11
Szalay Balázs és Bunkoczi László pályafutása során ötödször gurulhatott át a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogón. Igaz, elõször az Africa Race történetében, hiszen korábban (2004 és 2007 között) mindig a Dakar-célbaérkezést ünnepelte itt.  Szalaynak még korábbról is vannak élményei: 1996-ban, amikor életében elõször versenyzett ezen a kontinensen, bár mûszaki hiba miatt kiesett, akkori navigátorával, Frank Pappal […]
Olvasd tovább
Laci Blogja – 10. rész
2014-01-11
Az elmúlt két nap nagyjából 3 dologról szolt: olaj, az olaj hiánya, vagy az olaj problémák kapcsán nem beinduló motorra probléma csomag kapcsán kicsit összefolytak a napok. Tegnap elrajtoltunk, miután a Zsozsoek ej, szaka elég sokáig faragtak a motorunkat. Az elsõ ellenorzó pontig elbillegtünk, beosztottuk a motort es a láthatóan fogyó olajtartalékainkat. A motorban leve […]
Olvasd tovább
Az utolsó elõtti lépés
2014-01-10
Helyzetjelentés: az Opel Mokka továbbra is 17 liter olajat „eszik” naponta, a helyes nulla helyett, de stabilan halad a szenegáli fõváros felé. És ebben az egy mondatban benne is van minden fontos információ. Szalay Balázs és Bunkoczi László lépésrõl lépésre, hõsiesen küzdi magát elõre az Africa Race-en, mert a nehézségek ellenére eszében sincs feladni a […]
Olvasd tovább
10. szakasz: TOUEILA > SAINT LOUIS
2014-01-10
TOUEILA > SAINT LOUIS 10. nap –   2014 január 10   Összekötõ : 6 km – Szelektív 202 km – Összekötõ : 286 km – Össztáv : 494 km    A legutolsó! Mint mindig, most is azt szeretnénk, ha ez az utolsó szakasz sport szempontból is élvezetes lenne, ellenben nem szeretnénk, ha nagymértékben befolyásolná a […]
Olvasd tovább
Nem adják fel!
2014-01-09
Nem adják fel! Ha a fene fenét eszik, ha skorpiók potyognak az égbõl (szerencsére nem), ha hegynyi magas dûnék állják útjukat, akkor sem! Szalay Balázzsal és Bunkoczi Lászlóval három napja kibabrált ugyan a technika ördöge – az Opel motorja kis híján elhalálozott a marokkói, alacsony oktánszámú üzemanyagtól –, de õk nem hagyják magukat. Nekivágtak az […]
Olvasd tovább
9. Szakasz – AKJOUJT > TOUEILA
2014-01-09
AKJOUJT > TOUEILA 9. nap –  2014 január 9   Szelektív: 289 km – Összekötõ 20 km – Össztáv : 309 km   Továbbira is homok a program A mai nap technikailag az elõszõ napi szakasz folytatásával kezdõdik, mely kellemes kezdésnek bizonyul majd a 15 kilométernyi homokbuckás terület elõtt. Egy igazi jó nagy homokozó mely már korán […]
Olvasd tovább
Az erõ nem volt velük
2014-01-08
Nem segített, hogy a fiúk éjszakáig szereltek, de még a ráolvasás, sõt, az imák sem – Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkáját elhagyta az erõ, s az erõvel „kézen fogva” távozott a jó kedv is az autóból. A magyar páros elrajtolt ugyan az Africa Race nyolcadik szakaszán, de az elsõ komolyabb dûnesornál belátta, hogy […]
Olvasd tovább
Laci Blogja – 9. rész
2014-01-08
 Az sosem jelent jót, ha a szélvédõn olajcseppek jelennek meg menet közben. Az meg pláne nem jelent jót, ha a dûnék között elhagy minket a motorerõ, mert annak nagy ásás lehet a vége. Sajnos nagy ásás is lett a vége, akkora ásás amekkorára az elmúlt 10 évben ritkán került sor. Amikor elakadtunk, a gyakorlatnak megfelelõen […]
Olvasd tovább
Baleset után kiesett Somfai Mátyás a Dakaron
2014-01-08
Balesetet szenvedett Somfai Mátyás a Dakar rali harmadik napján az Andok hegyei között.A magyar bajnok quados 3600 méteres magasságban több motorostársával egy szakadékba esett, a versenyzõnek volt annyi lélekjelenléte, hogy leugorjon a quadról, így a bukást zúzódásokkal megúszta, quadja viszont több 100 méter mélyen állt csak meg.  Ugyanezen a helyen szenvedett nem sokkal korábban balesetet […]
Olvasd tovább
8. Szakasz – AKJOUJT > AKJOUJT
2014-01-08
AKJOUJT > AKJOUJT 8. Nap – 2014 Január 8   Összekötõ 84 km – Szelektív : 337 km – Össztáv : 421 km   A legszebb szakasz Amikor a SONANGOL AFRICA ECO RACEŸ igazgatótanácsa megkérdezett minket hogy idén is lehetne-e egy hurokszakasz mauritániában, hogy mindenki pihenhessen egy napot, azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan is legyen ez akkor, […]
Olvasd tovább
Ásás – órákon át
2014-01-07
Tíz éve nem fordult elõ velük ilyesmi. Ásni ástak korábban is, na de ennyit… Ennyit már jó régóta nem.  Elõre lehetett tudni, hogy nem lesz könnyû nap, hiszen az Africa Race leghosszabb szelektív szakasza várt a mezõnyre: 466 kilométer. S volt ebben minden: köves, gyors szakasz és persze vendégmarasztaló dûnék is, ahogyan az egy mauritániai […]
Olvasd tovább
7. Szakasz – CHAMI > AKJOUJT
2014-01-07
CHAMI > AKJOUJT 7. nap –  2014 január 7.   Szelektív : 466 km – összekötõ : 68 km – Össztáv : 534 km    A leghosszabb nap A második mauritániai szakasz lesz a leghosszabb a kilométerek tekintetében, de a leggyorsabb is, ha az átlagsebességet nézzük. 30 kilométernyi dûnével kezdõdik, majd a versenyzõk fennsíkokra és tevefüves […]
Olvasd tovább
A Mokka szárnyalása
2014-01-06
Szépen repül a Mokka.  Ezt onnan tudja Szalay Balázs, hogy Jean-Louis Schlesser mondta neki a célban. A kétszeres Dakar-gyõztes franciának volt ideje tanulmányozni az Opel mozgását, mert az elsõ mauritániai szakasz ötvenedik kilométerétõl mögötte jött. Hol közelebb, hol távolabb.  Mindez azt jelenti, hogy kettejük különversenye hat szakasz után 3–3-ra áll (a verseny elõtt fogadtak, hogy […]
Olvasd tovább
Laci Blogja – 8. rész: Pihenõnap
2014-01-06
Hajnali 7.50-kor irgalmatlan kiabálásra ébredtem, TV-s kollégáink kurjongatva üdvözölték a pihenõnapot, én meg morogva. Tudom, hogy szükség van a pihenõnapra, mert a technika, a csapat egyaránt fáradt, de én szívem szerint mennék tovább. A tegnapi nap tényleg jól sikerült és remélem, a mai nappal nem törik meg a lendületünk. Egyébként a pihenõnap rettentõen gyorsan eltelik. […]
Olvasd tovább
6. Szakasz – DAHKLA > CHAMI
2014-01-06
DAHKLA > CHAMI 6. nap –  2014 január 6   Összekötõ : 427 km – Szelektív : 174 km – Összekötõ : 10 km – Össztáv : 611 km   Légy üdvözölve Mauritániában Egy teljes nap pihenés után a versenyzõk készen állnak a verseny második hetének megkezdésére. Egy igen hosszú összekötõ után a versenyzõk megérkeznek Marokkó és […]
Olvasd tovább
Laci blogja – 7. rész
2014-01-05
Még 300 Km volt hátra a mai utolsó etapból, hogy elérjük a pihenõnap táborhelyét, amikor megelõztünk egy fura figurát az úton. Inas, magas szõke ember volt, hatalmas szakállal és kerékpározott a semmi közepén és azon túl. Utazó táskák lógtak a bicaján és tekert egy az égbe vezetõ emelkedõ alján. Olyan jelenség volt, mint egy eszkimó […]
Olvasd tovább
Rápihentek Mauritániára
2014-01-05
A szünnap mindig a pihenésé. A versenyzõk számára legalábbis. Mert a szervizcsapatok reggeltõl estig dolgoznak – átnézik ezt, kicserélik azt, nem nyugszanak, amíg nem hozzák száz százalékos állapotba a jármûveket.  Az Opel Dakar Team szerelõi is engedélyeztek maguknak egy kis lazítást (nem dolgoztak éjszakáig és nem keltek hatkor), de nyolckor már mindenki talpon volt, s […]
Olvasd tovább
Szalayt feldobta a bátorságpróba
2014-01-04
Bátorságpróba. Így lehetne röviden jellemezni az Africa Race ötödik szakaszát As Sakn és Dakhla között. Az átlagsebesség meglehetõsen magas volt (körülbelül 130 km/óra), viszont a pálya, mint általában, ezúttal is rejtett csapdákat. Amelyeket ezen a napon a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs sikeresen elkerült, így újfent begyûjtött egy második helyet.  Immár menetrendszerûen. Ötbõl negyedszer.  Az […]
Olvasd tovább
5. szakasz: AS SAKN > DAKHLAN
2014-01-03
AS SAKN > DAKHLAN 5. Nap –   2013 január 4.   Szelektív : 204 km – Összekötõ : 578 km –  Össztáv : 782 km   A nagy Dél-Marokkó A marokkói hét utolsó napja gyors sziklás szakaszokkal kezdõdik, a versenyzõket a szépséges „Oued Saguia El Hamra” völgye várja. A pálya késõbb nagyon kanyargóssá válik a navigátorok […]
Olvasd tovább
4. Szakasz – ASSA > AS SAKN
2014-01-03
ASSA > AS SAKN 4. Nap – 2014 Január 3   Szelektív : 390 km – Összekötõ 15 km : Össztáv : 405 km    Új utakon A verseny legrövidebb szakaszának nagy része megint teljesen új utakon vezet. A mai nap csodálatos lesz. Két kisebb átkeléssel kezdõdik, majd a versenyzõk egy futóhomokos területre érkeznek mely a […]
Olvasd tovább
Mint kés a vajon!
2014-01-03
Remek tempót diktáltak. Ezt onnan tudták, hogy sorra elõzték meg az ellenfeleket. Igaz, ez azzal is járt, hogy viszonylag sokat autóztak porban, de a riválisok nagyon sportszerûen félrehúzódtak, amikor az Opel Mokka mögéjük ért.  A hetedik helyen rajtoló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs úgy ment át a mezõnyön, mint kés a vajon, s jó esélye […]
Olvasd tovább
Laci Blogja – 6. rész: Több defekt, mint gumi
2014-01-03
Szép reggelre ébredtünk, a sivatag fölött sütött a nap, de kb. két méter magasságig köd ült mindenen. Egymást alig láttuk, de a kamionok tetejét igen.  Jól aludtam, de a derekammal valami krónikus izé van, mert nem javul. A köd miatt késve rajtoltunk, de ez nem tett rosszat. Elveimmel ellentétben nagyon nekifogtunk a napnak. J. L. […]
Olvasd tovább
Defektek napja
2014-01-02
Három defekt! Több, mint elég. Több, mint amennyi belefér egy ilyen szakaszon. Szalay Balázs és Bunkoczi László közelebbrõl is megismerkedett az éles marokkói sziklákkal az Africa Race harmadik szakaszán, amelyen egy ideig szenzációsan alakultak a dolgai.  Az Opel-páros ugyanis 300 kilométernél (egy defekt dacára) utolérte az élen rajtoló Jean-Louis Schlessert, és nem csupán utolérte, hanem […]
Olvasd tovább
Laci Blogja – 5. rész: 2.szakasz
2014-01-02
Tegnap viszonylag hamar elaludtam, ha úgy tetszik, átaludtam magam 2014-be… Még arra sem ébredtem fel, hogy az ásványvíz teteje befagyott a sátramban. Gondosan felkészültem, tûzálló alsóban és 2 garnitúra tûzálló felsõben feküdtem be a hálózsákomba. A reggeli ébredés azért keserves volt, ilyenkor mindig megfogadom, hogy sosem teszem be a lábamat többet ide.  Az etapon is […]
Olvasd tovább
3. Szakasz – FOUM ZGUID > ASSA
2014-01-02
FOUM ZGUID > ASSA 3. nap – 2014 január 2.   Szelektív szakasz: 387 km – Összekötõ szakasz: 17 km – Össztáv szakasz: 404 km   Igazi Marokkó A második marokkói éjszaka után az Africa Race mezõnye egybõl (összekötõ szakasz nélkül) a Foum Zguid-i táborhelyrõl rajtol a harmadik szelektíven. A pályát teljesen új területen jelölték ki a […]
Olvasd tovább
Szalayék tartják a második helyet!
2014-01-01
A szilveszter este csendesen telt – az éjszaka annál zajosabban. Pontosabban ha zajos nem is volt, mozgalmas mindenképpen, ugyanis mindenki azon igyekezett, hogyan fúrhatná magát még jobban a hálózsákja mélyére. Talán nem kell ezt tovább magyarázni, ha hozzátesszük, hogy mínusz hét fokot mutatott a hõmérõ higanyszála, ami sátorban minden, csak éppen nem kellemes.  Reggel tehát […]
Olvasd tovább
Laci blogja – 4. Rész: Africa
2014-01-01
4. nap vegre afrika.. A kompon nem jo ebredni.Hangosan beszelo kiabal a kabinba egy csomomnyelven hog ebredj fel es rohanj a jarmuvedhez.Ez nem gyakorlat, eles bevetes. de a reggel sok mindenert karpotolt, csak derengett a hajnal, faztam is, de jo volt az erzes..kaptunk nagyon edes nagy eros marokkoi teat, meg kenYerlangost es helyi ido szerint […]
Olvasd tovább